A gladiátorjátékok
A gladiátorjáték egy embertelen szokás,
amely eloször a régi Rómában, majd az egész birodalomban
elterjedt. A gladiátorjátékokban hivatásos harcosokat
(gladiátorokat), hadifogyokat és elítélteket
kényszerítettek arra, hogy életre-halálra küzdjenek
egymással pusztán azért, hogy kiontott vérük csillapítsa a
szenvedésükben gyönyörködo, vérszomjas közönség
szenzációéhségét. A gyoztest a végén egy pálmaággal,
vagy egy koszorúval, és a gyozelemért járó pénzdíjjal
jutalmazták. Ezt a "sportot" az etruszkoktól vették
át, így valószínüleg csak i.e. 264-ben került sor az elso
római gladiátorharcra. Itt még szigorúan követték az
etruszk mintát, s a harcot a marhapiacon rendezték meg. Etruszk
szokás szerint a harcos áldozati játékokat az elhunyt közeli
hozzátartozói rendelték meg. Ekkoriban még nem a véres
ünnepség megrendelojének dicsosége és gaz-dagsága állt a
viadalok központjában, hanem az elhunyt túlvilági
boldogulása, és emlékének méltó megorzése. Mindez azonban
rövidesen megváltozott. Az i.e. 3. század végén és a 2.
század folyamán a gladiátorjátékok a római polgárok
körében egyre népszerubekké váltak, mivel változatosságot
hoztak az egyébként egyhangú hétköznapokba. Voltak
gladiátornok is! Amint az idok során egyre inkább elfajultak a
játékok, úgy kaptak nagyobb szerepet a noi harcosok is. A
rómaiak a görög mitológia noi harcosai nyomán amazonoknak
nevezték e felvértezett hölgyeket. Az amazonok bátran
felvehették a versenyt férfi "kollégáikkal" már
ami a bátorságot ügyességet illeti. Voltak olyan
gladátorjátékok, amelyekben férfiak és nok együtt léptek
föl. A noi viadalokat végleg majd 200-ban tiltja be Septimus
Severius császár. Ekkorra ugyanis annyira elterjedtek az
amazonviadalok, hogy ez még a nyers katonacsászár
turoképességét is meghaladta. A gladiátorokat külön
iskolában képezték ki. A római köztársaság végéig a
gladiátoriskolák alapítása és fenntartása az
üzletembereknek vagy a gladiátorjátékok kedveloinek
magánügye volt. Az elso általunk ismert iskoláról nem is
lehetett tudni, hogy ki alapította. Sokáig ez a capuai iskola
volt a római gladiátorkiképzés központja. Azután még
Rómában, Pompejiben, Praenestében (ma: Palestrina) és más
városokban is alapítottak iskolákat.Késobb viszont a
gladiátorjátékok egyre inkább a császár fennhatósága alá
kerültek. Ekkor a legfontosabb kiképzoközpontok is császári
tulajdonná váltak. Az iskolákat a császár hivatalnokai
vezették és igazgatták. Néhány iskola azonban magánkézben
maradt. Ezek fenntartóit külön szóval illették a rómaiak:
lanistáknak hívták oket (ejtsd: laniszta). A lanista
tulajdonképpen rabszolgakereskedo volt. Vagy közvetlenül a
harc színterén, vagy a rabszolgapiacon vásárolta meg a fiatal
férfiakat, fegyverforgatásra képeztette ki oket, majd eladta,
esetleg bérbe adta a gladiátorokat. Ha a lanisták értették a
dolgukat, nagyon tekintélyes jövedelemre is szert tehettek,
mert egy jól kiképzett gladiátornak igen magas volt az ára,
és rendkívül keresett "cikk" volt. Ám az
emberkereskedok társadalmi megí-télése továbbra is alacsony
maradt. Egy lanista például nem tölthetett be közhivatalt.
back
